Biagio Antonacci: Álmodj rólam

Ez a dalom, ahogy elér hozzád,

oda repít, ahol semmi és senki nem hallja.

Szinte szavak nélkül éneklem neked suttogva;

odaér majd, mielőtt elaludnál....

És ha rólam álmodsz,

az égből aláhullok.

És ha kérdezni fogsz,

innen válaszolok.

És ha szomorú-üresnek érzed magad,

innen vigasztallak.

Álmodj rólam, ha hull a hó.

Álmodj rólam, felhő vagyok,

a honvágy vagyok és a szél,

ott vagyok, ahová mégy.....

És ha rólam álmodsz,

újra enyém lesz az arcod.

Ne sírj értem soha, soha.

Nevess, és enyém leszel újra.

Álmodj rólam, ha hull a hó.

Álmodj rólam, felhő vagyok.

Én vagyok az idő, a vigaszhozó,

bárhová mégy, ott vagyok.....

Reves de moi amour perdu

Reves moi, s'il neigera

Je suis vent et nostalgie

Je suis ou' tu vas

Álmodj rólam, hiányzó szerelmem.

A házam ott áll a tied mellett,

árnyék vagyok, amit te vetsz.

Onnan álmodj rólam,

onnan álmodj rólam

a szívem ott van....

(Erdős Olga fordítása)

Jacques Prévert: Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik

az éj kapuiban

s a járókelők ujjal mutatnak rájuk

de kik szeretnek

senkinek sem léteznek

csak árnyékuk az

mely az éjben remeg

s kihív haragost megvetőt irigyet

kik szeretnek

senkinek nem léteznek

egyébként is messzebb vannak az éjnél

feljebb a napfénynél

első szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N. László fordítása)

Wystan Hugh Auden: Őszi dal

Hullanak a levelek

dajkám kertje lepereg

dajkák sírba tartanak

gyerekkocsik rajzanak.

  

Szomszéd suttog, ezt meg azt,

örömedtől elszakaszt

horgad a kéz védtelen

különváló térdeken.

  

Fából vannak, száz halott

követi a lábnyomod

merev karjuk fenyeget

— rosszul féltő szeretet —

Csupasz erdőn éhesen

manók futnak mérgesen

csalogány sem énekel

és az angyal nem jön el.

  

Képtelenül, jéghideg

tartja szép fejét a hegy

vízesése búcsúszó

végnapodon, utazó.

(Gergely Ágnes fordítása)

Stefan George: A sziget ura

Halászok mesélik, hogy messze délen

egy olajos, fűszeres szigeten,

hol drágakő szikrázik a homokban,

volt egy madár, amely a földön állva

csőrével magas törzsek koronáját

szét tudta verni; s ha bíborcsiga-

színű szárnyait nehéz, alacsony

repülésre nyitotta: hát akár

egy sötét felhő, egészen olyan volt.

napközben, mondták, az erdőbe bújt,

esténkint pedig kisétált a partra

s az algaszagú és sós szélben oly

édesen dalolt, hogy a delfinek,

a dal barátai, mind odaúsztak

az aranytollas és szikrás vizekben.

Így élt, ősidők óta, és csak a

hajótöröttek látták, senki más.

Mert amikor az emberek fehér

vitorláit először vitte jó szél

a sziget partjaira, birodalmát

még egyszer belátni a dombra hágott,

s azt mondják, széttárta nagy szárnyait

és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

(Szabó Lőrinc fordítása) 

Ady Endre: Jönnek még jobb napok

Jönnek majd jobb napok is

S egyszer

(Be jó lesz, ki megéri)

Torkig a förtelemmel

S emlékezve

Megállítjuk

A gonosz szédítőket,

A tegnapi időket.

És csöndesen megkérdjük:

Milyen halált akartok,

Buta és elnyűtt

Régi, ostoba kardok?

Egyszer,

Tele emlékezettel

Még kérdezni is merünk:

Jönnek még jobb napok is.

George Bacovia: Másképp

Elkezdett az ember magában beszélni...

És minden tovatűnő árnyak közt haladt -

Vak ólom-égbolt fedte a világot,

Ámde az elme égett, lánggal, mint a nap.

Semmi. S a pusztaság csak mind tágabbnak látszott...

S keserű éjszakáján minden dal hallgatott,

Gondoktól kékreváltan a földig meghajolt,

S elkezdett az ember magában beszélni...

(Kiss Jenő fordítása)

Szergej Jeszenyin: Tánya szép volt

Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.

A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,

cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.

Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:

"Ég veled, kis boldogságom! - mert én mással esküszöm."

Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,

mérges kígyóként gyűrűzik hajfonatja a nyakán.

"Nem akarlak megbántani, ó, te kék szemű legény.

Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!"

S szól a harang... nem imára - esküvőre hívogat,

megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.

Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.

Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.

Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp...

Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

(Jobbágy Károly fordítása)

Wislawa Szymborska: Feljegyzés

Az élet: az egyedüli megoldás

a lombba boruláshoz,

a homok leheletének felszippantásához,

a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,

s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat

mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,

elvegyüljünk a látvány forgatagában,

kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,

hogy egy pillanatra felidézzük,

miről is szólt a beszélgetés

ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer

megérintsünk egy követ,

bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,

és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk

valami roppant lényegesről.

(Csordás Gábor fordítása)

Emil Isac: Dal

Nap, tavasz, virág, betelt dal...

Egyik jön s a másik elhal.

Ez zokog, s az dalra zendül,

szent tavasz, mely most kicsendül.

Van, kit ínség, kór emészt el,

más betelhet tiszta mézzel.

Egyik öntelten rivallgat,

másik szenved bár, de hallgat.

(Franyó Zoltán fordítása)

Dsida Jenő: Örök vers

Fáradt-szelíden megy a Szépség -

Felette éhes, sunyi vércsék

és csapja az út sárhabarcsa.

Életet lehel fűnek-fának,

de mint hajdan az Ember fiának:

nincs ahová fejét lehajtsa.

Hideg sírással jön az éjjel -

A vándor tekint szerteszéjjel

s veri zord alvók ajtaját.

Köpenyegét, a bús-kopottat

összehúzza és úgy kopogtat

a szívünkön: szabad-e hát?

Ady Endre: A Te melegséged

Miért próbál kép vagy szobor

Lelkemből kilopni téged?

Elevenek vagy hidegek:

Ki tudja nekem adni még

A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok

S ajkaidon kelek újra,

Asszony-szirokkó száz jöhet:

Sorvasztó, édes melegét

Énreám már hiába fújja.

Halottak és elevenek

Hiába hűtnének téged,

Nincs más meleg, mint a tied.

Ki tudja nekem adni még

A te egyetlen melegséged?

Harold Monro: Hangok a láp fölött

Nimfa, nimfa, miből van a gyöngyöd?

Zöld üvegből, manó; mért nézed úgy?

Add ide.

Nem.

Add nekem. Add ide.

Nem.

Akkor hajnalig bömbölök,

jajgatok érte a nád között.

Mért tetszik úgy oly hirtelen?

Szebb, mint a víz, a hold, a hinár,

szebb, mint a szél puha éneke:

szebb az ember szép lányainál

ezüstgyűrűd zöld gyöngyüvege.

A holdból loptam, éj idején.

Add már, no, meghalok érte.

Nem.

Akkor hát bőgök a láp fenekén:

zöld üveggyöngyödet szeretem.

Add nekem. Add ide.

Nem.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Margarete Neumann: H.-nak

Ó, hogy mégis, mégis,

mindeneknek a végén,

találkoztam veled!

A hajnali köd és a déli csend

veszendő reménye után,

az éji madár rikoltozása,

szárnya csapása után,

mikor már-már minden elfagyott:

találkoztam veled.

Immár

akár mész, akár maradsz,

(mert ki tudja, mily hegyek omolnak,

mily vizek áradnak)

immár,

hogy kinyújtott kezünk összeért,

többé nem hajolok a vízre

s idegen szemek fölé,

hogy rajtuk arcom kutassam;

énekelve járok, ahogy énekel

a hazafelé tartó,

és ujjongva kiáltok.

Immár, hogy kinyújtott

kezünk összeért.

(Tótfalusi István fordítása)

Rainer Maria Rilke: A szomszéd

Bús hegedű, mért jársz utánam?

Hány messzi város magányában

faggatták éjem éjszakáid?

Százan zenélnek? Csak egy játszik?

Vannak tán minden nagyvárosban

kik nélküled régóta már

folyókba vesztek volna holtan?

S miért, hogy ez mindig rám talál?

Mért vagyok mindig szomszédja azoknak,

kik téged tépnek és zenélnek,

és búsan zengik: minden dolognak

terhénél terhesebb az élet?

(Farkasfalvy Dénes fordítása)

Weöres Sándor: Üdvösség

Csak azért

az egyetlen napért

érdemes volt megszületnem,

amikor szeretni tudtam,

és szeretnek-e, nem kérdeztem.

Csak ennyi történt teljes életemben,

egyébkor szakadékba buktam.

Csak azért

az egyetlen napért

érdemes volt megszületnem.