Viktor Szosznora: Kristálya vágynak és reménynek

Kristálya vágynak és reménynek,
száz hófúvás, száz holdgaras!
Maradjak, menjek, sose kértek,
én hajszoltam magányomat.

Állok mélység felett. Az égen
két griff száll. Kékség tengere.
Ó, hullámok, csipkés enyészet! -
nincs rátok szó és nincs zene.

Kristálya kínnak, feledésnek,
kongó, komor harang-imák!
Hol hold derengi e vidéket,
hol nap forralja, mint a vágy.

Itt állok. S nem lépek a mélybe.
De serlegem Rád emelem.
Iszom bronzát a bornak, és e
bronz fénye boldog énekem.

Dalolok. S nem a keserűség
kottázhatatlan énekét.
Túlérett felhő hozza hűsét,
frissítő záport küld az ég.

Itt állok. Poklaim ledőltek,
nem vesznek rajtam már erőt.
Kristálya légnek és időnek,
ó, vágy- és létezés-erőd!

(Baka István fordítása)

Gerd Kuzebaj: Jégvirágok

Minden éjszaka az ablakomon
Csipkefehér jégvirágok nyílnak:
Sudár fák, mintha álom volna,
Nem olvadnak el, virágba borulnak.
Ott a sarokban egy csillagvirág
Jeges fejét meghajtva mosolyog,
Távolabb buja tavirózsák ringnak
A víztükrön, mely szőttesként ragyog.
Fölötte: széttárva szárnyát, mely mint a hó,
Lebeg mozdulatlan, dermedt sirály -
Lent, a messzeségben karcsú pálma szunnyad
S fenyő - megbűvölte őket a Fagykirály.
Reggelenként, ha felkelek vacogva,
Soká nézek, soká kivirult ablakomra -
De felkel a nap is, már a párkányra hágott,
Átsüt az üvegen - szétolvasztja az álmot!
S akkor naphosszat haragszom a napra.

(Képes Géza fordítása)

Macuo Basó: Kívánság

Egy harmatcseppel

a világ minden porát

lemosni egyszer!

(Képes Géza fordítása)

Rabindranath Tagore: Ne menj el

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól

súlyosak.

Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem

magamtól: "Álom ez?"

Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva

tarthatnám keblemen.

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

(Áprily Lajos fordítása)

Cruz e Souza: Lelkek börtöne

Jaj, minden lélek egy börtönben sorvad,
A sötétségben rács mögött zokog
S ablakán túl a mindenség lobog,
Tengerek, éjek, csillagok és holdak.

Mert semmi sem közömbös a fogolynak,
Mit el nem ér, az mind vonzó titok.
Ő rab, de álma felszáll s ott suhog,
Hol a tiszta Tér hullámai folynak.

Ó elnémított, foglyul ejtett árva
Lelkek, kiket a bánat tart bezárva
A magány súlyos lakatja alatt,

Ti nem tudjátok, hol az égi kulcsár,
Csak várjatok, csikorog-e a kulcs már,
Mely megnyitja a titkos kapukat.

(Rónai Pál fordítása)

Guillaume Apollinaire: A búcsúzás

Sírásuk szállt csak vészesebben

S az arcuk volt megtört fehér

Mint tisztaszirmu hó ha lebben

Vagy két kezed A sok levél

Csókomra hullt a rőt ligetben

(Radnóti Miklós fordítása)

Victor Hugo: Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak,

szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,

ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -

mi távolabbról: mint a gyémánt,

az közelebbről: mint a könny.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Szvetlana Jevszejeva: Szerelem

Most már örökre így marad

nem-másuló arcod szememben.

Mint kalapáccsal, magamat

erősen tehozzád szögeztem.

Árnyad, szemed, hangod, lélekzeted

egyémhez fűzöm, hogy hozzáfonódjék!

Mert akarom hűségedet.

Erős vagyok, mint termetes mosónék.

Én a csodákon nem csodálkozom.

A forrást sziklástól, hinnéd-e, kedves,

mint a korsót, vállamon elhozom.

Lábam alatt mint fű lapul a fenyves.

Egyenes vállamon hozom neked

hűségemet. Fogadd el, neked szántam.

Lépek, a sapkám kéken integet.

Mezők szagát lebbenti könnyű sálam.

Hová ti, merre, testvér csillagok?

A lét magva az ember - ez a törvény.

Én halhatatlanságot ringatok

halálig-dombos keblem enyhe völgyén.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Innokentyij Annyenszkij: Május

Virágzó-halovány a menny,
De hervad a májusi nappal,
S csak a homályos üvegen
Égnek tüzek az alkonyatban.

Árnyak közül elénkbe tűnt,
Egy percre bár, aranyba mártva,
Az, ami voltunk... vagy leszünk:
Az örök változás világa?

S nem fordíthatod el szemed
Aranya vibráló porától,
Ez tán a skála-estelek
Legbúsabb hangja a világról,

Amely, bearanyozva még,
Elpusztul mindjárt, meg sem értve,
Hogy az öröm, mi benne ég,
Csupán a május cselvetése,

Hogy visszahozhatatlan és
Fakult, ami bearanyozta...
Hogy csak az alkony lop kevés
Pírt még a rózsás ablakokra.

(Baka István fordítása)

Snorri Hjartarson: A láng

Eljöttem ide
erre az eldugott helyre
ahol várni akarok

vörös lángot őrzök
a kezeim között

várj amíg fel nem
lobban
és nem égek hamuvá

(Dabi István fordítása)

Dhori Qiriazi: Megfigyeltem...

megfigyeltem: akárhányszor vihar tombol
a kis madár lapul és reszket
csak a sas feszül a szélnek...

(Káliz Endre fordítása)

Thomas Stearns Eliot: A könnyező lány szobrához

Csak állj a lépcső legfelső kövére -
hajolj a kert urnáira 
hajadat fesse a napkelte vére -
öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel -
vágd földhöz, és szikrázzon a
szemed szökevény szerelemmel:
hajadat fesse a napkelte vére.
Bár ilyen könnyen hagytad volna el,
bár ilyen könnyen hagyott volna el,
ilyem emberi-tisztán,
mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből,
ha többé nem emel föl.
Hiszen találnék
kibúvót, egyedi fényt, mint a villám,
valami mindkettőnknek jó megoldást,
hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.
És elfordult a lány, de őszi szélben
képzeletemet tűnt napokba rántja,
napokba s tűnt pillanatokba:
haja vállára hull, kezében liliom van,
s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel!
Póz és gesztus rémlik fel elmosódva.
Ma is megráz az emlékezet álma
zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.

(Csillag Tibor fordítása)

Tadeusz Rózewicz: Ha elmész

Reggel ha elmész

éjből kibontott vonalaid

derűsek, akár egy hegedű

a nyírfacsípő

hajlik

az ajzott húrok

még remegnek.

Bevonva körülfonva

érintéseddel

a gyengédség

édes burkával

fekszem ébren.

Felnyílt pillám alá

ömlik a nappal

fehér, mint szemek fehérje

és tiszta.

(Kalász Márton fordítása)

Olga Bergogolc: Csak az riaszt

Csak az riaszt, hogy kiket szeretek,

elveszthetem...

Így aztán minden, minden szeretet

fontos nekem.

Akik kacagnak most - kacagjanak!

- rájuk hagyom.

Megértik látnok-aggodalmamat

majd egy napon.

(Lothár László fordítása)

Álvaro Mutis: Ha futni hallod a vizet

Ha futni hallod a vizet a csatornában,

átkelni szelíd álmát homályon és mohán,

a növényi árnyékban elidőzni vágyó

ismeretlen elhalkuló léptét figyeled.

Ha szerencséd van, és emlékezetedben

megőrzöd ezt a percet, a páfrányok szüntelen

reszketését, a fuldokló és küszködő sarat

az iszapos, örökké úton levő mederben,

ha türelmed, mint a hallgatag,

éleit vesztett, szürke kavicsé akkora,

ha vársz, hogy ajtót nyisson a fény,

jó lesz, ha megtudod, hogy soha

ki nem ejtett nevedet hallod.

A világ gyötrelmes harmóniája

akkor, egyetlen alkalommal

megszólal fülednek.

Vagy kihallod-e az egybecsengést az örökre

és szüntelen elszökő víz zajában?

(Takács Zsuzsa fordítása)