Hans Bender: Együtt

Késünk kenyerünkből
egyenlő két karajt nyes.

Hol a poháron ajkad nyoma,
ott iszom a második kortyot.
Járj az én cipőmben!
S télen a te köpenyed
melegít engem is.
Sírunk egyetlen szemünkkel,
s este bezárjuk az ajtót,
hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,
álmaink összetevődnek.

(Jánosy István fordítása)

Peter Handke: Dal a gyermekségről

Mikor gyermek volt a gyermek,
karját lóbálva járt,
folyónak hitte a patakot.
folyamnak a folyót,
és tengernek ezt a pocsolyát.
Mikor gyermek volt a gyermek,
nem tudta, hogy ő gyermek,
mindenben lelket érzett,
és egynek érzett minden lelket.
Mikor gyermek volt a gyermek,
semmiről sem volt véleménye,
nem voltak szokásai,
gyakran ült törökülésben,
nekifutás nélkül ugrott,
forgó volt a hajában,
és nem fintorgott fényképezés közben.

(Márton László fordítása)

Bertolt Brecht: Még soha úgy nem szerettelek

Még soha úgy nem szerettelek, ma soeur,
Mint akkor, búcsúnk bíbor alkonyán.
Elnyelt az erdő, a kék erdő, ma soeur,
Fönt meg nyugatra már égtek a megszokott
halovány csillagok.

Nevettem boldogan, s nagyon sokat, ma soeur,
Játszva indultam el sötét sorsom felé -
S közben mögöttem az arcok a tompa-kék
Erdő estjében lassan elmosódtak.
Szép volt, szép minden e csodás estén, ma soeur,
Mint soha még, s azóta se -
De mi maradt nekem? Csak a nagy madarak,
A fátylas esti égben éhezők.

(Csorba Győző fordítása)

Manuel Pantigoso: Kinyilatkoztatás

Ha abbamarad az eső,

és a déli égbolt

tükörré változik,

amiben megnézheti magát

az ember,

és ráébred, hogy a föld

önmagában feloldódva

ismét felbukkan,

mint a legtisztább hajnal.

(Dabi István fordítása)

Alekszandr Blok: A város egyhangú zajában

A város egyhangú zajában,

Zsibongó zűrzavar felett,

Pusztába, éjbe, hófúvásba,

Kiszikkadt lélekkel megyek.

Értelmem szálát elszakítva,

Mindent felejtek: mit s miért...

Körül hó, vágány, házkulissza,

Előttem lángok és sötét.

Mi volna, ha megbabonázva,

Kit elhagyott az értelem,

Hazatalálnék megalázva, -

Te megbocsátanál nekem?

Te, aki távol-messze látod

Utam vezérlő fároszát,

Hóviharom mind megbocsátod,

Lázálmom éj-poézisát?

Vagy jobbat tudsz: meg sem bocsátva,

Megkongatod harangjaim,

Ne vesszenek az éjszakába

Hazámtól messze útjaim?

(Baka István fordítása)

Guillaume Apollinaire: Búcsú

L'adeiu

Letéptem ezt a hangaszálat

Már tudhatod az ősz halott

E földön többé sose látlak

Ó idő szaga hangaszálak

És várlak téged tudhatod

(Vas István fordítása)

Ekaterina Joszifova: Eső. Nap

Eső a Földnek,
Nap a Földnek.
Szivárvány a szemnek,
Szivárvány a léleknek.

(Dabi István fordítása)

Ahmet Hásim: Visszfény

(Parilti)

Tűzfolyamból sorsom felmorajlott,

Lelkemtől lelkéig hömpölyögve,

Szerelemnek mély, nehéz sebéről

Vallott: azt, hogy fájni fog örökre.

Ahogy a tűz rajta visszafénylett,

Menekültem, visszanézve szótlan;

Láttam e szerelmet távozóban,

Ahogy szeme s ajka visszafénylett.

(Vas István fordítása)

Gabriel Rosenstock: Valódi természeted

Valódi természeted

A madarak dalában

Nyilvánul meg

És a hosszú hallgatásukban

(Zsille Gábor fordítása)

Radoszlav Rancsin: Metódus

Hallgatok –

s mindig

megértenek.

(Szondi György fordítása)

Conka Velikova: Haiku

Senki se tudja,

mért sírnak a felhők.

az a körforgás-dolog csak tudomány.

 

(Szondi György fordítása)

Toma Bincsev: Haiku

Óvatosabban lépjél -

a fűszál

emlékezik.

(Szondi György fordítása)

Gheorghe Grigurcu: Zsoltár

Mikor eltűnnek a tárgyak,

szembetalálkozol az emberekkel.

Mikor eltűnnek az emberek,

szembetalálkozol önmagaddal.

Mikor eltűnik önmagad,

szembetalálkozol Istennel.

(Szlafkay Attila fordítása)

Aureliu Busuioc: Holdsugarak

A mély mezőkön

a szélben táncoló köleshez hasonlóan

összezárt szempilláid közé

kéredzkednek a holdsugarak.

A szíved a fülét

a szerelem felé fordítja

hogy hallja:

nem a tücsök zenél,

az örökkévalóság.

(Dabi István fordítása)

Paul Ernst: Haiku

egy tündérrózsa

felmerül a mélyből

hogy vizet fodrozzon

(Terebess Gábor fordítása)