Algernon Charles Swinburne: Ballada Álomhonról

Elrejtem a szívem rózsasziromban

Távol a naptól, kert közepén

Hó puha ágyban, lágy nyugalomban

Rózsa alá rejtem szívem én.

Mért nem szunnyad e lágy helyén?

Rózsalevél sem rezzen a fán.

Mi nem ereszti az álmot elém?

Semmi - csak egy titkos csalogány.

Légy csendben; a szél szárnyat csuk nyomban,

Nyugtalanabb bár, mint te meg én.

Légy csendben; a nap nyila megtört a lombban,

Alszik a szél a tenger melegén,

Bánt még mindig a tünt remény?

S gondok tövise szúr talán?

Mi tiltja lezárni pillád idején?

Semmi - csak egy titkos csalogány.

E zöld haza rejlik báj - álomban:

Nincs meg a mappa semmi helyén,

S édes bár a gyümölcse, halomban

Nem hever árus áruhelyén.

Álomdana zeng a fák tetején,

Álomfecske száll a bogán.

Ebhang nem veri őzét rejtekén.

Semmi - csak egy titkos csalogány.

Álomhonban rejtezem én,

Sem szerelem, sem csáb ezután

Nem ér a fülembe, nem hat elém

Semmi - csak egy titkos csalogány.

(Babits Mihály fordítása)

Jan Staszków: (Az éj sötétjét...)

Az éj sötétjét

cseréld ki

a felfelé

hozzád vezető

lépteimre

Állíts keresztet

de ne Krisztusét

az ösvényünkre

szemben velünk

Tegyél rá

nap égette fűszálakat

amikor nem fújnak a szelek

ez lesz

a mi

végtelen

egymás-felé

futásunk jele

És ha reszkető

húrra lelsz

megtalálod

ebben az egy

pillanatban

az egész életet

az elejét és a végét egyaránt

(Dabi István fordítása)

Gregor Papuček: Esténként

Esténként,

amikor töredeznek a gondolatok,

úgy raknám össze a szavakat,

hogy magukra találjanak,

kik nem tudják,

hogy ők már nem ők;

hogy levessék

az alattomos múltban megkopott,

kicsinyhitűségtől átázott ingüket.

Esténként,

mikor a fáradtság álomba süllyeszt,

szavaimmal

beleharangozom

a sűrűsödő sötétségbe,

nehogy örökre

elaludjatok nekem.

Esténkent,

mint fáklyák,

égjenek szavaim,

hogy borostyán fényüknél lássátok,

sötétségtek árnyékában hogyan álmodom

rólatok.

(Fuhl Imre fordítása)

Jan Staszków: Ez a föld

Ennek a földnek a közepéből

a hangod

melegíti

a talpam

Madárcsapatok

húzzák össze ebben a melegben

a szárnyukat

A mélyben rejlik minden

ami volt régen

és vissza már nem tér

Ezért

nem akarok

elutazni

sehova

Oda sem

ami itt van

ahol a távol

oly rövid

és máshová sem

(Dabi István fordítása)

Alicja Patey-Grabowska: És hirtelen

És hirtelen

csend

kőtömb

hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben

lüktet az élet

És hirtelen

csillanás

ütés

a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben

énekelnek változatlanul

a madarak

(Dabi István fordítása)

Jacques Charpentreau: Hogy mindenről tudj beszélni

Sok szó van, hogy mindenről tudj beszélni:

A nap, a fény, a szél, az éj, az ég,

A zaj, a mosoly, az eső, a jég, -

Játszani, menni, enni, inni, élni.

Sok szó van, amit folyton mond az ember:

A víz, a tej, a hó, narancs, kenyér,

Szomjúság, éhség, száj, szem, szív, tenyér,

Öröm, játék , szeretet, este, tenger.

Sok szó van, amit meg is kell tanulni,

Hogy olvasni, írni, számolni tudj.

S megértsd, hogy mit csinálj: sétálj, aludj,

Egyél, igyál, labdázz, vagy elmenj úszni.

Sok szó van, min tűnődhetsz nemegyszer:

Nárcisz, szarkaláb, szerecsendió, -

S lassan megtudod, mi mire való:

Gyöngyház, delfin, palánk, rakéta, vegyszer.

Sok-sok olyan szó van, mely zengve táncol:

Egyik szólít, a másik ráfelel: -

Távoli csillagokat hoz közel:

Ezek a legszebb szavak a világon.

A versekben lévő szavak varázsa,

Zenéje az, mi szívet simogat:

Elűzi minden gyötrő kínodat -

A vers az élet egyik nagy csodája.

(Végh György fordítása)

Viorica Salajeanu: Megértettem

Megértettem,

hogy téged el nem érlek -

hosszú út vezet

lépted nyomán...

Mikor majdnem itt vagy,

szerte foszlik lassan

az utolsó hívó

reménysugár...

S megértettem,

hogy el nem érhetsz engem -

hosszú út vezet

léptem nyomán...

Ha tudnál szeretni,

könnyezni a nőért,

ki után vágyódsz,

akkor talán...

(P.Tóth Irén fordítása)

Georg Trakl: Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán

aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,

ahol rőten suttog a vad fű,

most tűnődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.

Szelíd a rigó szava. Hallgatagon

megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.

Félénk vad bukkan elő a fák közül, és

távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,

a magános őszt, szobák hűvösét;

és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig

meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,

legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,

hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

(Radnóti Miklós fordítása)

Nukada: Kék éjszaka

Holdfényes út, közelbe senki -

a szél virágos ágat ingat;

éj szűrődik a kerteken ki

s kéken belengi

elrebbenő, halk álmainkat.

(Bardócz Árpád fordítása)

Iliasz Taszopulosz: Élmény

A nappal fénye nem látszik mindenünnen.

Fölötte hold-fantom köröz. Mintha mozdulatlan,

pőre lény,

aki magába gyűjt minden erőt.

Behálózza a világot,

s mindenkit

álomba szenderít.

(Szabó Antigóné fordítása)

Betim Muco: A tenger

A tenger alszik

S a sirályok is némák

Hogy fel ne keltsék

A mozdulatlan vizet

A sötétség vékony takaróját feljebb húzzák

A csőrükkel

Hogy beborítsák a kék hátat.

Egyedül én szólítom őt hangosan,

Kavicsot kapok fel

Hogy felébresszem

Mert e pillanatban csak nekem

Jutott az eszembe elbeszélgetni

A tengerrel.

(Dabi István fordítása)

Hermann Hesse: Elmélkedés

Isteni és örök a szellem.

Feléje tartunk, képei s eszközei,

s lelkünk legmélyebb vágyai: lenni,

mint ô, fényében világítani.

De halandónak s földinek születtünk;

élőket, lomha nehézkedés nyomaszt.

Nyájas anyameleggel vesz körül a természet,

emtet a föld, bölcső és sír vet ágyat.

Ám a természet nyugtot mégsem ad,

anya-varázsán atyai tűzzel

áttör a halhatatlan szellem

intő szikrája, gyermeket férfivá edz,

az ártatlanságot kioltja, s harcra, tudatra ébreszt.

Így tétovázik anya és atya,

test és szellem között

a teremtés legtörékenyebb gyermeke,

a remegő ember-lélek, szenvedésre

minden lénynél alkalmasabban s a legnagyobbra hivatottan:

hívő, reményfő szeretet.

Útja nehéz, étele bűn s halál,

olykor sötétbe téved, olykor

jobb lenne néki nem lennie;

de örökké fölötte ragyog rendeltetése;

vágya: a szellem és a fény,

s veszélyei közt - érezzük - különös

szeretettel szereti őt az Örökkévaló.

Ezért, bolyongó testvérek, minden

megoszlás közt mégis szerethetünk,

és nem gyűlölet és ítélkezés,

hanem türelmes szeretet

és szerető tűrés visz a szent

célhoz mind közelébb.

(Rónay György fordítása)

Tonu Onnepalu: Mennyivel könnyebb lenne...

Mennyivel könnyebb lenne úgy élni,

ha tényleg azt mondanánk, amit gondolunk,

nem azt, amit okos dolognak tartunk.

Butaság lenne többnyire mind kettő,

de akkor mi van. Okosak akarunk lenni,

tudatosan féligazságokat mondunk,

és nagyon tudatosan csak fél életet élünk.

Ennek a végeredménye nem is lehet más,

mint ez a világ, aminek amúgy nincs is olyan sok hibája.

Essôs nyáron is lehetnek tiszta éjszakák.

Ám a fáradtság, az bizony fáradtság.

(Jász Attila fordítása)

Grigore Vieru: A szerelem nyugalma ez?

A szerelem nyugalma ez?

Belepte hajam a dér.

Még perzselő az álmom

akár a frissen sült kenyér.

Ragyog a fű? Nem látom én:

a völgyben lenn forrás zenél?!

Ott fent kutatlak árnyalak,

a Holdtól messze jár a Nap.

Fényedig nem ér karom.

Mért születnek csillagterek?

Csak a bánat, a fájdalom,

s nem több, amit megismerek.

(Koosán Ildikó fordítása)

Vytautas Karalius: Füsttel íródott fel az égre...

Füsttel íródott fel az égre

ez a hideg reggel,

a jéggel a folyóba,

a nappal az égbe.

És én mibe?

Milyen szembe,

milyen ablakba?

(Dabi István fordítása)