2018. október 6., szombat

Charles Baudelaire: A nap vége

A fakó napfényben éled,;
fut, vonaglik, forr vadul
a zajos, kegyetlen Élet;
míg az ég boltjára hull

a gyönyörtadó nagy éjjel
s enyhül az éhes s a rab,
bűnt, bút elfeled a setéttel
s szól a költő:... „Vártalak!

Fáradott a lelkem, testem,
a nyugalmat égve esdem,
sok bús látomány mar és tép.

Hátra fekszem. Jöjj le, födj be
lebbenő gyászfüggönyödbe:
Ó, üdítő, hűs sötétség!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Czeslaw Sobkowiak: A szó

A szó néha szakadék
A fenekén már csontok fehérlenek
Világítanak mint csalóka ég
Készen kilökni a kézből a tollat
Hogy halott tartalommal teljenek meg
Hogy ne az eleven költő menjen a nap alá dalolni
Ami a hideg tenyereknek csak érthetetlen kijelentés
És megmentett dolog a mulandó lélegzetek között
És saját fájdalmam folytonos rejtélye
Tehát írni kell minden tárgy közül
Bölcsesség nélkül
Élve
E szegélyen így erősítve a testet
Valami ismeretlennel és közelivel
Mint a szoba sötétjében hirtelen felgyújtott fény
Az emberek között
Írni kell
Élni kell
Mintha a könnyeken át óceán folyna
És a szikla hópehellyé változna
Mint valaki aki a szerelmében
Meg kívánja őrizni
A napot
És mindent elveszít

(Dabi István fordítása)

Vjacseszlav Ivanov: Ősz

A földre hullt levél ajándék,
Körötted bíbor verssorok...
Tündöklő-csöndes a halál még,
Ezüstbrokátja rád ragyog.

Az alkonyat arany porán át
A távol épp így senyvedez;
S hegyek fölé terítve szárnyát
Kék-szürke búd így lengedez.

S a mennyeken sziromlik, ég a
Holdfény - oly tiszta és fehér!...
És imaként szállong a néma
Fákról a lángoló levél...

(Baka István fordítása)

Marina Cvetajeva Ha nézek...

Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje -
így véglegesülhet a vásznon a kép -,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is - a fán feledett.


(Baka István fordítása)

William Shakespeare: XVI. szonett

De mért nem várja különb fegyvered
Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
Eszköz, mint ezek a száraz dalok?
Boldog óráknak járod ormait;
És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
Megteremné élő virágaid,
Hűbb képeid, mint amit ecset ád:
Így az élet rajzolná újra ezt
Az életet, melyet külszínre és
Belcső becsben föltárni ez (a Perc
Ónja s az én inas-tollam) kevés.
Ha átadod, megtartod életed;
Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Jorgosz Markopoulosz: Apám házat akart építeni

Apám egész élete arra ment rá, hogy felépítsen egy otthont.
Minden délutánt, minden ünnepnapot a kis konyhában töltött,
Édességet nem evett, kávéházba nem járt.
Amikor meghalt, egy gazzal benőtt telek
Maradt utána, amelynek nincsenek ablakai, ágyai, évei…
Változnak az idők, ahogy mondani szokták,
Sok minden történt azóta.
Bátyámmal elvesztettük egymást, megtudtuk, hogy apánk is meghalt...

Szóval ezért nézek esténként ilyen mélyen a szemedbe.
Talán én még érezhetem azt az odaadó fészekmeleget,
Amit ő soha nem érezhetett.

(Szabó Antigoné fordítása) 

Kazimierz Nowosielski: Hallgatás

Legyél olyan csendben hogy a tengerfenéken
szétnyíljon a kagyló

legyél olyan csendben hogy az éjszaka
élesítse hallásodat
s a nap a figyelmedet

hogy halld meg a szívedben
a fecske csivitjét

hogy a kezeket nézve halld hogyan fut át
a testen a lélek

Építsd mint hidat a folyón
amin átjutsz a túlsó partra

(Dabi István fordítása)

2018. augusztus 29., szerda

Algernon Charles Swinburne: Ballada Álomhonról

Elrejtem a szívem rózsasziromban
Távol a naptól, kert közepén
Hó puha ágyban, lágy nyugalomban
Rózsa alá rejtem szívem én.
Mért nem szunnyad e lágy helyén?
Rózsalevél sem rezzen a fán.
Mi nem ereszti az álmot elém?
Semmi - csak egy titkos csalogány.

Légy csendben; a szél szárnyat csuk nyomban,
Nyugtalanabb bár, mint te meg én.
Légy csendben; a nap nyila megtört a lombban,
Alszik a szél a tenger melegén,
Bánt még mindig a tünt remény?
S gondok tövise szúr talán?
Mi tiltja lezárni pillád idején?
Semmi - csak egy titkos csalogány.

E zöld haza rejlik báj - álomban:
Nincs meg a mappa semmi helyén,
S édes bár a gyümölcse, halomban
Nem hever árus áruhelyén.
Álomdana zeng a fák tetején,
Álomfecske száll a bogán.
Ebhang nem veri őzét rejtekén.
Semmi - csak egy titkos csalogány.

Álomhonban rejtezem én,
Sem szerelem, sem csáb ezután
Nem ér a fülembe, nem hat elém
Semmi - csak egy titkos csalogány.

(Babits Mihály fordítása)

Jan Staszków: (Az éj sötétjét...)

Az éj sötétjét
cseréld ki
a felfelé
hozzád vezető
lépteimre
Állíts keresztet
de ne Krisztusét
az ösvényünkre
szemben velünk
Tegyél rá
nap égette fűszálakat
amikor nem fújnak a szelek
ez lesz
a mi
végtelen
egymás-felé
futásunk jele
És ha reszkető
húrra lelsz
megtalálod
ebben az egy
pillanatban
az egész életet
az elejét és a végét egyaránt

(Dabi István fordítása)

Gregor Papuček: Esténként

Esténként,
amikor töredeznek a gondolatok,
úgy raknám össze a szavakat,
hogy magukra találjanak,
kik nem tudják,
hogy ők már nem ők;
hogy levessék
az alattomos múltban megkopott,
kicsinyhitűségtől átázott ingüket.

Esténként,
mikor a fáradtság álomba süllyeszt,
szavaimmal
beleharangozom
a sűrűsödő sötétségbe,
nehogy örökre
elaludjatok nekem.

Esténkent,
mint fáklyák,
égjenek szavaim,
hogy borostyán fényüknél lássátok,
sötétségtek árnyékában hogyan álmodom
rólatok.

(Fuhl Imre fordítása)

2018. július 7., szombat

Jan Staszków: Ez a föld

Ennek a földnek a közepéből
a hangod
melegíti
a talpam
Madárcsapatok
húzzák össze ebben a melegben
a szárnyukat
A mélyben rejlik minden
ami volt régen
és vissza már nem tér
Ezért
nem akarok
elutazni
sehova
Oda sem
ami itt van
ahol a távol
oly rövid
és máshová sem

(Dabi István fordítása)

Alicja Patey-Grabowska: És hirtelen

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása)

Jacques Charpentreau: Hogy mindenről tudj beszélni

Sok szó van, hogy mindenről tudj beszélni:
A nap, a fény, a szél, az éj, az ég,
A zaj, a mosoly, az eső, a jég, -
Játszani, menni, enni, inni, élni.

Sok szó van, amit folyton mond az ember:
A víz, a tej, a hó, narancs, kenyér,
Szomjúság, éhség, száj, szem, szív, tenyér,
Öröm, játék , szeretet, este, tenger.

Sok szó van, amit meg is kell tanulni,
Hogy olvasni, írni, számolni tudj.
S megértsd, hogy mit csinálj: sétálj, aludj,
Egyél, igyál, labdázz, vagy elmenj úszni.

Sok szó van, min tűnődhetsz nemegyszer:
Nárcisz, szarkaláb, szerecsendió, -
S lassan megtudod, mi mire való:
Gyöngyház, delfin, palánk, rakéta, vegyszer.

Sok-sok olyan szó van, mely zengve táncol:
Egyik szólít, a másik ráfelel: -
Távoli csillagokat hoz közel:
Ezek a legszebb szavak a világon.

A versekben lévő szavak varázsa,
Zenéje az, mi szívet simogat:
Elűzi minden gyötrő kínodat -
A vers az élet egyik nagy csodája.

(Végh György fordítása)

Viorica Salajeanu: Megértettem

Megértettem,
hogy téged el nem érlek -
hosszú út vezet
lépted nyomán...
Mikor majdnem itt vagy,
szerte foszlik lassan
az utolsó hívó
reménysugár...

S megértettem,
hogy el nem érhetsz engem -
hosszú út vezet
léptem nyomán...
Ha tudnál szeretni,
könnyezni a nőért,
ki után vágyódsz,
akkor talán...

(P.Tóth Irén fordítása)

Georg Trakl: Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tűnődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül, és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hűvösét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

(Radnóti Miklós fordítása)