Áprily Lajos: Kakukk

Szól. Elhallgat s figyel. Megszólal újra.
A lombot édes láz borzolja meg.
Mintha Pán-fuvolából szabadulna,
hangpárja hívó, buggyanó, meleg.

Ha ez a vágytól duzzadó zene
egyszer lelüktet majd egy szikla-szájon
s ujjongva száll a néma mélybe le,
ahol komor király az én királyom,
rezzent a hang, s te, sugaras világ,
a mély ködön túl megjelensz előttem:
forrásvizek, rétek, hegyéli fák,
sok hű arc, melyet életembe szőttem,
holdfény játéka házunk teraszán,
május habos felhője langyos égen –
s felzokogok: válts vissza, föld, hazám,
áldott bölcsőm, gyötrő gyönyörűségem!