Csukás István: Elrobogott ez a nyár is

Elrobogott ez a nyár is, zöld vonat,
nappalok-éjszakák kocsisora, mozdonya a nap,
árván maradt szemaforként leng utána a hold,
tűnődöm újra kifosztva: volt? Nem volt? 

Ha volt, hová tűnt ez a nyár is, hová a többi?
Miért kell mindig elköszönni, mindig megköszönni?
S mire jó emlékezni folyton, kezem a kilincsen,
eltűnt összes nyaram, ha volt, miért nincsen?

Hol van a halálos szakadék, kívül-e, belül-e?
Ha bennem rejtőzik, akkor miért félek tőle,
hiszen az is én vagyok, ki naponta beleszédülök,
s rám zuhognak perc-tetemek, nyár-dögök,

Az elmúlás szívemig ér, kitölti a bőröm,
én beletörődnék már, de nem lehet beletörődnöm;
beletörődnék. mert nem lehet élni így vacogva,
de nem mászhatok be önként az iszonyú torokba.

Ha kívül van a halálos csapda, azzal semmi dolgom,
az elromlott teremtés szebb képét magamban hordom,
bolygók hullnak, nyarak vesznek, a Föld a semmibe tolat ­
Isten felé lengetem a kalapomat.