Julia Hartwig: Feledés

Kiszáradt a toll Fehér vitorla a remény
Mely alatt forr buzog nem szárad ki a tenger
Mintha a kezem volnál mindig velem bennem
Futok jeleket rajzolsz belém kusza ábrát
Amiket megfejteni nem akarok félek
Nem vonz a bölcs érettség elvánszorgok inkább
Tenger volt akkor is Délben mindig így zúg
Minden délben a régi kórt idézi újra
Nem emlékszem De jó A fű fű a lomb lomb
Bűntelen élek érzek nem poklokra szállva
Kiszáradt a toll Lenge vitorla az emlék
Mely alatt forr buzog nem szárad ki a tenger
Tökéletes bánatom koszorúzza habját
Fénydiadémos bárka a vaksötét éjben
Felvágva már a könyvem elfordítom arcom
Ez a bárka halottak napja s kerti ünnep
Farsang böjt húsvét mindig egymás kezét fogják
Kiszáradt a toll Remény-táplálta madárhad
Húz el a vizek boltján éji szállást kérve
Szomorúságom lent távolodó bója
Fent napot gyújt fel arcod s a gyertyát eloltja

(Ford: Kerényi Grácia)